Új autó, új felelősség

Ha valaki szereti a zenét és még mellé az autókat is, akkor az tudja, milyen érzés, mikor megszerzi élete első saját autóját, illetve beleszereltetheti a lehető leghangosabb hangszórókat. Hogy milyen az, amikor más autójában a világ legrosszabb zenéje szól, de nem kapcsolhatod el – hogyan is tehetnéd –, hiszen az nem a te kocsid, milyen jogon szólnál bele? Aki tényleg szereti a dübörgő hangfalakat, a bömbölő zenét, és még a vezetésért is igazán odavan, az tudhatja, hogy nincs jobb, mint hosszas várakozás után végre elérni ezt a célt.

Én nekem huszonegy évesen teljesült ez be. Noha a jogsit már tizennyolc évesen megszereztem, de akkor még a szüleim kocsiját kellett vezetnem, s nagyon ritkán mentem csak úgy, hogy nem volt velem senki. Többnyire ők is ott ültek mellettem, így még ha meg is engedték, hogy a saját cd-imet tegyem be a lejátszóba – amiket ők rendre gúnyos megjegyzésekkel pocskondiáztak az út egésze alatt –, hangosan nem hallgathattam őket, mert ők beszélni akartak út közben minden áron. Ezért volt egy kínkeserves várakozás, amíg összekuporgattam annyi pénzt, hogy ha használtan is, de megvehessem életem első autóját, egy piros Fiat Puntót. Nem ez volt vágyaim netovábbja, de a célnak megfelelő, és mégiscsak az első verdám, úgyhogy már az első pillanattól a szívemhez nőtt. Plusz a kedvező ára miatt maradt annyi pénzem, hogy kicsit tuningoljak rajta. És hát persze, hogy a legelső lépés a hangfalak voltak. Olyan mélyen dübörög benne a basszus, hogy annak, aki hátul ül, majd kiesik a helyéről a szíve, egy-egy Jimi Hendrix agyontorzított dúr akkordja után pedig az egész utasteret belengi valami olyasmi, amit csak az igazán jó zenékből érezhet meg az ember – a szabadság érzete. Így szoktam, akár csak egyedül is autózgatni, zúzni elhagyott utakon, és üvöltetni a kedvenc zenéimet, ahogy csak a csövön kifér, aminek ki kell férnie.

Így hát ha valaki, akkor én pontosan tudom, mit jelent a száguldás és a hangfalak szerelmeseinek lenni. Noha tisztában vagyok azzal is, hogy ez másokat milyen csekély mértékben tesz boldoggá. Sok barátom nem érti, hogy tudok akár egyedül is el-elszórakozni ezzel, egymagamban, de ilyenkor mindig arra gondolok, hogy valószínűleg a gagyi hollywoodi filmek hatása ez, meg hogy fiatal vagyok még, és hát tulajdonképpen már rég nem ezzel foglalkoznék, ha nem kellett volna huszonegy évet, az életem egy igazán jelentős részét azzal tölteni, hogy erre várok.

Csakhogy aztán az új autóval az ember azt is megtanulja, hogy bizony felelősség is jár. Pár hétig ugyan élvezhettem ezt a szabadságot, a vonyító gitárszólókat meg mindent, de aztán eljött, aminek el kellett jönnie – az autó elhasználódott. Nem csak az én kezem alatt, valószínűleg már jóval előttem elkezdett elkopni. Megnézettem egy haverommal, aki autószerelőnek tanult, és elég tekintélyes listát állított össze arról, hogy mi minden férne rá a kis kocsira. És itt jött a bökkenő, mert ugyebár én meg a megmaradt pénzem jelentős részét a hangfalra költöttem el. Úgyhogy újabb spórolós időszak következett be most, és újra várnom kell, amíg hódolhatok ennek az élvezetnek. Szerencsére annyim még volt, hogy az olajszűrőket kicseréljem benne. Sőt, amikor megrendeltem őket, láttam, hogy épp akciósan vannak az olajszűrő fogók is, úgyhogy azt is beszereztem hozzá, mert hiányzott a készletemből. A haverom segített felrakni az olajszűrőket, így a sok problémából egyet már sikerült megoldanunk. Azt mondta, talán ez a rész volt az egyik legfontosabb, szóval jól tettem, hogy először ezeket cseréltem ki, mert a régi szűrők eléggé el voltak kopva már, és ezek később csak még nagyobb problémákat eredményezhettek volna. Igaz, az autó működik, de bármikor lefulladhat, és néha azt csinálja, hogy nem is engedi újra elindítani magát.

Úgyhogy most maradt a régi számítógépem, meg az ahhoz tartozó kicsiny hangfalak, amik így, az autóban lévők után, már nem is tűnnek olyan hangosnak, mint régen gondoltam. Persze ahhoz eléggé jók, hogy a házban lévőket felverjem vele, és dühösen rontsanak be a szobámba, hogy azonnal kapcsoljam ki ezt az éktelen ricsajt.

Remélem, az olajszűrők után hamarosan mindent ki tudok cserélni.