Turné előtt nyári gumi vadászat

Kiskoromban mindig arról álmodoztam, hogy majd egyszer rocksztár-feleség leszek, ha érted, mire gondolok. Anyukám azt hitte, hogy majd ezt a stílusú zenét ki fogom nőni, azonban, ahogy teltek az évek, egyre súlyosabb zenét hallgattam, amit ő annyira nem kedvelt, de nem tudott mit tenni ez ellen. Apukám szereti ezt a fajta zenét, ő állandóan ezt hallgatja a kocsiban, ha megy valamerre.

Amikor kisebb voltam, nem járhattam állandóan koncertekre, úgy, mint most. Hiszen a szülők nehezen engedik el a kislányukat, de ez változott. Most már akár heti két koncertre is megyek. Köszönhetően annak, hogy a látóterem tágult, egyre több bandát ismertem meg, egyre több barátom lett ebben a körben, és nem mellesleg annak is köszönhető, hogy a párom is zenész.

Amikor úgy adódik én is eljárok velük turnézni, persze csak akkor, amikor az én kötelezettségeim nem szólítanak el. Mindig jó buli az ilyesmi, persze én látom a háttérben azt a sok munkát, amit mondjuk, mások nem látnak.

Korán kelés, bepakolás a kocsiba, hosszú kilométerek, kevés alvás, kipakolás, egyeztetések, adminisztráció, hangpróba, színpadépítés és még sorolhatnám. És hát tudjuk jól, hogy ezek nem pár perces feladatok és nem mellesleg a hangszerek sem pár dekásak. Arról nem is beszélve, hogy nagyon óvatosan kell bánni velük, vigyázni kell rájuk. Drága mulatság, ha tönkreteszel egy gitárt vagy egy dobot, szóval óvatosan is kell bepakolni a kocsiba.

Na, igen. És mi van akkor, amikor a nagy nap előtt megy tönkre a kocsi vagy a gumi? Akkor van a fejvakarás és az idegeskedés, a kérdés pedig mindenkiben felmerül: honnan szerzünk most gumikat az autóhoz? Ez az eset meg is történt velünk tavaly nyáron.

Belföldi turnéra indult a párom a zenekarával, azonban indulás előtt másfél héttel bemondták az unalmast a kerekek, nekik pedig azon nyomban valahonnan szerezniük kellett nyári gumikat. Persze akciósan, hiszen akkor éppen nem voltak abban a helyzetben, hogy drága gumikat vegyenek a kocsihoz. Ott álltunk a kocsi előtt mindannyian és csak bámultuk. Hirtelen azt sem tudtuk, mit kezdjünk most magunkkal. Volt, aki csak kicsúsztatta a zsebéből a cigit és rágyújtott, hátha attól megoldódik a probléma. Volt, aki inkább a káromkodást választotta, ő így adta ki magából a feszültséget. Én azonban nem akadtam ki, próbáltam a helyzetet orvosolni. Kivettem a táskámból a laptopomat és azonnal keresni kezdtem az interneten, hátha találok valahol gumikat. Találtam is egy weboldalt, már a neve is nagyon betalált nálam. Amint megláttam, hogy Gumidiszkont, már kattintottam is. Kell ennél jobb név egy ilyen cégnek? Szerintem tökéletes. Szóval kattintottam és körbenéztem az oldalon jó tüzetesen. Meg is találtam, amit kerestem, akciós nyári gumi árak  opciónál megcsillant a szemem és már bogarásztam is az oldalon.

Közben mutattam a többieknek, hogy mit találtam, volt, aki gyorsan bepötyögte a telefonjába, a keresőbe a cég nevét és onnan olvasta, illetve nézte, amit találtam. Mivel nem fértünk el annyian a laptop előtt, így ez egész jó ötletnek tűnt: ugyanazt néztük, csak több eszközről. Két opciót találtunk a rendelésnél, a telefont és az internetes rendelést. Mivel biztosra akartunk menni és hamar lerendezni ezt a dolgot, ezért a telefonálást választottuk. Azonban előtte még azért alaposan megnéztük az oldalt és a választékot. Nekem például teljesen elállt a szavam ettől az oldaltól. Miért? Mert még abban is segítséget nyújtanak, hogy megtaláld a megfelelő gumit a kocsidra akkor is, ha éppen nem tudod, milyen méret kell.

Amikor kitaláltuk végre, hogy mi is az, ami nekünk kell, párom már tárcsázott is. Elhiszed? Idegeskedés helyett ilyen hamar is meg lehet oldani a dolgokat. A sztori vége persze happy end, a rendelés simán ment, a gumik hamar megérkeztek, az autószerelő ismerősünk megoldotta a dolgokat nekünk, így végül pont időben lett vége ennek a mizériának. Az autó működött, gumik voltak rajta, azok is tökéletesek voltak, és a turné is remekül sikerült. Csak ajánlani tudom ezt a céget, hiszen a cég neve tényleg az igazságot tükrözi a cégről. Szuper weboldal, nagy választék, készségek ügyfélszolgálatosok, gyors szállítás gyors.