Ezért fontos egy zenésznek a lakásbiztosítás

Azt hiszem, hogy a zene az egyik legnagyobb összekötő kapocs a világon. Számomra elképesztő, hogy egy-egy zene különböző embereknek, a világ bármely táján, akár ugyanazt is jelentheti. Szerintem fantasztikus látvány és érzés, amikor egy előadó koncertjén emberek ezrei tombolnak egyszerre.

Lehet, hogy én vagyok túl érzékeny, bár biztos sokan mások is így vannak ezzel, de engem egy szöveg nélküli zene is nagyon meg tud hatni. Tisztán emlékszem, hogy az első ilyen dal, amin sírtam a Titanic betétdalának zenei alapja, illetve a „Hymn to the sea” című zene, ami szintén hallható volt a filmben. Ezen a kettőn bármikor tudok sírni.

Sajnos engem nem áldott meg a sors zenei tehetséggel, de ugyanakkor szerencsére van pár barátom, akiket igen. De tényleg, hárman is vannak, akik zenéléssel foglalkoznak és ebből is élnek.

Talán Dávid barátomat hallottam a legtöbbször játszani, elég profi szinten gitározik. Emiatt pedig az otthonában igen nagy értékű felszerelések vannak. Szuper jó hangszórók, hangfalak és erősítők is. Sajnos már járt úgy, hogy betörtek hozzá és elvittek mindent, de az is előfordult, hogy egyszer csak tönkrement minden. Éppen ezért tavaly kiterjesztette a lakásbiztosítását. Az anyukája hagyott neki egy üzenetet, amin az állt, hogy „lakásbiztosítás kalkulátor 2019”. Ezzel a kulcsszóval neki is állt a keresésnek, és így talált rá a Pannon Safe nevű cég honlapjára.

Az oldalon talált is egy online lakásbiztosítás kalkulátort, aminek a segítségével ki tudta választani magának a legmegfelelőbb lakásbiztosítás koncepciót. Ugyanis a kalkulátorban ki lehet választani a szükséges kiegészítő termékeket, ilyen például az általa választott kiterjesztett garancia is, ami az elektronikai berendezéseket biztosítja. Nem tudom, hogy választott-e még mást is, mert nagyon sok lehetőség van még, például a vandalizmus okozta károkra, de a kívülről történő beázás okozta károkra is lehet kiegészítő biztosítást kötni.

A kalkulátorban miután ezek kiválasztása megtörténik, lehetőség van több biztosító azonos biztosításainak összehasonlítására, így tényleg ki lehet választani a megfelelőt, anélkül, hogy egyenként végig kellene őket járni. Úgyhogy a “lakásbiztosítás kalkulátor 2019” bevált. Igaz, hogy így többet kell fizetnie a lakásbiztosításért, de sokkal jobban megéri neki, hiszen arra nem lehet alapozni, hogy úgysem törnek be még egyszer, vagy, hogy nem lesz még egyszer olyan szerencsétlen eset, hogy minden zenéléshez szükséges eszköze nagyjából egyszerre megy tönkre.