Egy jó flottakezelő olyan, mint egy tökéletesen passzoló audio kábel
Az egyik ismerősöm, aki hozzám hasonlóan nagyon szereti az audio-s eszközöket, egy kisebb problémával került szembe. Azt kell róla tudni, hogy ő is a technika, a hangszórók, a kifogástalan hangzásvilág szerelmese, de ő velem ellentétben nem csak hobbi szinten űzi ezt. Ő nem csak szereti a szép hangzásokat, és nem csak szereti bütykölgetni az audio-s eszközöket, ő ennél sokkal komolyabban benne van a témában és nyitott egy boltot, amiben ezekkel az eszközökkel foglalkozik.
Ő egy boltot üzemeltet, amiben rengeteg, a témához kapcsolósó terméket lehet kapni, és annyira sikeres és jó a szakmájában, hogy még koncertekre is visz felszereléseket, és azoknak a hangosításával is foglalkozik.
Nagyon jó munka, én is szívesen csinálnám a jövőben, ha kicsit profibbá válnék a témában! De persze ez egyelőre csak álom, bár néha én is besegítek nekik, ha olyasmi eseményre mennek, amihez nincsenek elegen.
A koncerteken rengeteg érdekes emberrel lehet találkozni, már csak ezért is megéri az egész. És persze hangosítókként nem csak dolgoznak, hanem buliznak is, részt tudnak venni a koncerteken, és nem csak, mint egyszerű közönség.
Természetesen ez sem csak bulival jár, nagyon komoly feladatuk van és egy teljes koncert hangosítását sokkal nehezebb lebonyolítani, mint azt az ember gondolná. Minden részletre figyelni kell és mindig a legjobbat kell nyújtani. Az sem utolsó, ha az embernek jó a problémamegoldó képessége.
Egy boltot vezetni viszont nem a legkönnyebb. Sok helynek nincs meg a saját felszerelése, így gyakran magukkal kell vinniük a saját eszközeiket, amihez 4 autóra is szükségük van. Ez a négy darab céges autó pedig már elég ahhoz, hogy flottakezelő is kelljen a kis cégnek.
A flottakezelő nagyban megkönnyíti a dolgukat, mivel sikerült egy olyat találniuk, ahol mindenben segítettek nekik az autókkal kapcsolatos ügyintézésekben, így már akkor is igénybe tudták venni a szakértelmüket, mikor még csak tervezgették az autók megvásárlását. Így például segítettek nekik eldönteni, hogy melyik konstrukció a legelőnyösebb a számukra, hogy az éri meg nekik a legjobban, ha megvásárolják az autókat, ha hitelre veszik, vagy lízingre.
Ez a barátom mindig azt mondta, egy jó flottakezelőt olyan nehéz volt találniuk, mint egy még jól működő aux kábelt a házibulikban 10 éve. A legtöbb flottakezelő nem foglalkozik olyan mértékben a kis cégekkel, mint ahogyan a nagyokkal és ez eléggé ellehetetlenítik a kicsik helyzetét, sokszor kedvezőtlen ajánlatokat kényszerítenek rájuk, és mivel nincsen jobb lehetőségük, ezért elfogadják azt.
A barátom azt mondta, ő nem adott lejjebb az elvárásaiból, nem állt meg az első, majdnem megfelelő flottakezelőnél, hanem addig keresett, amíg meg nem találta a legmegfelelőbbet. Így akadt rá a flottautóra, ahol mindenben a segítségére voltak, és ahol úgy kezelték őket, mint a nagyokat. Így most tökéletesen meg van elégedve a flottakezelőjével, pontosan olyan ajánlatot kaptak, amilyet szerettek volna.
Ezen az oldalon a rendelkezésükre bocsátottak egy olyan, általuk készített kiadványt, amiben hasznos tippeket adtak nekik, hogy hogyan spórolhatnak a járműveiken, illetve tisztázták benne az alapfogalmakat is a flottakezeléssel és a gépjárművek finanszírozásának lehetséges módjaival kapcsolatban, egyszerű, közérthető példákkal magyarázva, így mikor szerződéskötésre került a sor, akkor már nagyjából mindent tudtak a témával kapcsolatban.
Azóta is nagyon boldogok a nehezen megtalált, de számukra tökéletes flottakezelőjükkel.