A fiam úgy szeret zenélt hallgatni, mint egy tini, de érett döntésre is képes
A fiam néha örült nagy hülyeségekre költi a pénzt, néha azonban én is meglepődöm, hogy mennyire jó dolgot talál és vásárol. Például teljesen kiakadtam, amikor több százezret költött valami hangszóró felszerelésre a nappalijukba. Könyörgöm, már 33 éves, lehetne ennél több esze is, de ő, mint egy örök tinédzser, még most is a zenehallgatásban leli meg a lelki békéjét.
Na de azt mondtam, hogy néha pont az ellentettje történik. Ti tudtátok, hogy létezik olyan, hogy fűtés klímával? És a fiamtól tudom, aki nemrég rendelt két ilyen csoda klímaberendezést a futesklimaval.com oldalról. Pár héttel ezelőtt azt sem tudtam, hogy létezik ilyesmi, de most már teljesen szakértőnek érzem magam (legalábbis elméletben), annyit böngésztem a weboldalukat.
A fiam csak kisegítő fűtés céljából vásárolta a két klímát, de képzeljétek, van olyan is, hogy csak ezzel fűt valaki. Persze, annyi hátulütője van a dolognak, hogy télen, bizonyos hideg elérése után nem szabad üzemeltetni ezeket a gépeket. De itt olyan mínusz harminc, mínusz harmincöt fokokról beszélünk, ami azért, valljuk be, elég ritkán fordul elő. Főleg most a globális felmelegedés idején. Most, a meleg nyarak miatt annál is inkább szükség van a klímára, de a fiamnak azért jó, hogy ilyen fűtésre is alkalmas klímát vásárolt, mert nála fával tüzelnek otthon. Ami egészen jó, de ha este betüzelsz, reggel amikor felkelsz, egészen hűvös van már, és amíg újra nem raksz tüzet, és újra be nem melegedik a kályha, addig elég hideg van. Szóval ezt az időt tudja megoldani ezzel a két klímaberendezéssel. Igaz, ami igaz, a kisegítő fűtésre alkalmazandó klímaberendezések már akár mínusz húsz fokban is leállnak, de az a fiam esetében egyáltalán nem okoz gondot, mert ilyen esetben tulajdonképpen reggeltől estig tömik a kályhát, és folyamatosan tüzelnek. De máskor, ha csak alig haladta meg a mínuszt a hőmérő, a fiam szeret spórolni a fával. És mi lenne erre jobb megoldás, mint a klímával való fűtés, amelyre a H-tarifa lehetőségén keresztül az áramszolgáltató még kedvezményt is tud adni. Ezt is a weboldalról tudom, olvassátok el ti is, ha nem hiszitek el. Azt hiszem elég jó döntést hozott a fiam, erre most igazán büszke vagyok. Kár, hogy a zenehallgatásra is nincs valami kedvezmény.