Legyen tökéletes a székhelyünk akusztikája

Sokáig nem igazán figyeltem oda arra, hogy hogyan hallgatom a zenét. Igazából örültem annak, hogy otthon volt egy kis hangszóróm, ami a gépemhez volt csatlakoztatva, mellette pedig az mp3-am, amit magammal tudtam vinni bárhova. Nem is emlékszem már, hogy milyen fülest használtam. Ahogy azonban telt az idő, és saját pénzem lett, egyre inkább feltűnt, hogy lehet nem ez a legoptimálisabb módja a zenehallgatásnak.

Bár szerintem sosem leszek olyan szinten, mint azok az emberek, akiknek saját házimozi rendszere van, azért néhány dologra mindig odafigyelek. Nemrég vettem például egy egészen jóminőségű vezeték nélküli fülhallgatót és annyival egyszerűbb lett az életem. Nem kell többé ugyanis amiatt aggódnom, hogy mi lesz, ha kihúzódik a fülesem. Ennél azonban sokkal több nem kell nekem és nem szívesen fizetnék ki mondjuk százezer forintot egy fülhallgatóért.

A cégem székhelyével is így vagyok, és szerencsére a Székhely Centrum segítségével nem is kell majd ilyen dolgok miatt aggódnom. Pedig mikor először elhatároztam azt, hogy megalapítom a saját cégemet, eszembe se jutottak az olyan dolgok, mint a székhelyszolgáltatás. Az egyik nap azonban, mikor cégalapítás kapcsán keresgéltem, feljött váratlanul egy székhelyszolgáltatás iparűzési adó mentes kiírás. Felkeltette az érdeklődésemet és rákattintottam. Nem tudtam ekkor még, hogy ez a döntés milyen hatással lesz az életemre.

Mivel a Székhely Centrum már az első pillanattól kezdve azt éreztette velem, hogy én is képes lehetek egy cég meglapítására. Ezt azzal érték el, hogy egy nagyon szép felülettel fogadtak. Reklámok helyett már a kezdőlapon el tudjuk olvasni róluk a legfontosabb infókat. Ez nagyon jól jöhet azoknak, akik csak simán egy új székhelyet keresnek és csak arra kíváncsiak, hogy hol vannak a Székhely Centrum székhelyei, és mennyibe kerülnek. Én azonban bővebben utána akartam járni annak, hogy mégis hol lehet a székhelyszolgáltatás iparűzési adó mentes.

Ebben az esetben sem fog a sötétben hagyni minket a Székhely Centrum. A felső menüből ugyanis kiválaszthatunk többféle tájékoztatót. Ezek pedig végig fognak vezetni minket a cégalapítás és a székhelyszolgáltatás összes kisebb lépésén. Nagyon örültem ennek, mivel végre azt érezhettem, hogy van valami iránya a céljaimnak.

Az első és legfontosabb dolog, amit kikötöttek, az nem más, minthogy minden cégnek szüksége van egy székhelyre. Ne higgyük azonban azt, hogy ez csak valami hivatalos adat egy papíron. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy miként vezetjük a cégünk adminisztrációját. Mivel ha valamelyik kötelességünknek nem teszünk eleget, akkor óriási eséllyel valami büntetést fogunk kapni a NAV-tól. Ezt pedig én mindenképpen el szerettem volna kerülni.

Pont ezért jöhet kapóra az, amit a Székhely Centrum ajánl. Mivel amellett, hogy az újlengyeli székhelyszolgáltatás iparűzési adó mentes, még egy asszisztenst is ki fognak rendelni mellénk. Ez az ajánlat bár elsőre túl szépnek tűnt, de mégis igaznak bizonyult. Elég volt csak megnéznem azt, hogy mennyi más, nagy cég van ide bejelentve, és rögtön eltűnt minden kétségem.

Nagyon megtetszett ez az ajánlat, úgyhogy le is csaptam rá. Tárcsáztam az oldalon található telefonszámot, átbeszéltem velük még pár dolgot és nemsokára meg is volt a szerződéskötés időpontja. Hálás vagyok a sok segítségnek, amit nyújtottak, mivel nélkülük nem hiszem, hogy képes lettem volna megalapítani a saját cégemet. Arról pedig nem is beszélve, hogy mennyire jó volt a székhelyszolgáltatás, amit nyújtottak.